Szájsebészet

Amikor a hagyományos fogorvosi kezelés önmagában nem elegendő, hanem speciális sebészi szakértelmet igénylő beavatkozásra is szükség van a gyógyulás, illetve az életminőség javítása érdekében.

Noha a szájsebészet (dento-alveolaris sebészet) az emberi test viszonylag kis felületével foglalkozik, anatómiai sajátosságok és nagyon változatos emberi tényezők, például félelmek vagy esztétikai igények miatt nagyon szerteágazó ez a szegmens.

A klasszikus fogorvosi ellátást rendkívül jól kiegészíti a szájsebészet, a fogak mentésével, pótlásával és esztétikájával foglalkozó szakemberek munkáját nagyban segíti, ha együtt tudnak dolgozni egy sebésszel. Ez azért szerencsés, mert sebészeti beavatkozást igénylő eseteknél tudnak egymással egyeztetni és a klasszikus fogorvosi kezeléshez képest komplexebb terápiát kínálni a pácienseknek.

Ezeket a beavatkozásokat az erre a célra kijelölt időszakban, a rendelőt műtővé alakítva a gyakorlott szájsebészeti szakorvos hajtja végre. Ilyenkor a fogak mellett a lágyrészek, az arcüreg és az állcsontok is előtérbe kerülnek. A szájsebész akkor is segíthet, ha valaki időben nem jutott el a normál fogorvosához, ezért az állapota súlyosbodott.

A dento-alveolaris sebész az a fogorvos, aki több éves tanulás után egy szakellátásra feljogosító szakvizsgát is tesz, ezáltal felkészült a bonyolultabb és veszélyesebb beavatkozások és műtétek biztonságos elvégzésére.

Mely betegségeket gyógyít és milyen egyéb kezeléseket végez a szájsebész?

A bölcsességfogak

Sok embert gyötörnek a bölcsességfogak. Ez a fogsorban az utolsó, 8-as fogat takarja. A rendellenes helyzetű bölcsességfogat azért kell eltávolítani, mert az élet során számos problémát okozhat, például gyakran az előtte álló teljes fogazat torlódását idézi elő, ami később az esztétikai problémák mellett fogszuvasodást vagy fogágybetegséget okozhat. Ezeken túl például tönkreteheti az előtte álló őrlőfogat is, illetve nem ritkán életet is veszélyeztető gyulladás kiindulópontja lehet a légutak és a koponya közelsége miatt.

A bölcsességfogak eltávolítása szájsebészek számára rutin feladat, a napi munkájuk része. Amennyiben műtéti eltávolítás történik, úgy a betegek általában jobban félnek, azonban gyulladásmentes állapotban a beavatkozás fájdalommentesen elvégezhető. Jellemzően inkább a néhány napos gyógyulási időszak szokott több kellemetlenséget okozni, azonban ezek a kellemetlenségek messze alulmúlják a bent maradó bölcsességfog okozta lehetséges problémákat.

Miért válasszon minket?

Evidence-based

Az evidence-based orvoslás szemléletének megfelelően kezeléseinket a legfrissebb és legmegbízhatóbb tudományos bizonyítékokra és kutatási eredményekre alapozzuk, mellébeszélés nélkül.

Japán megbízhatóság

Amiből csak tehettük, a japán alternatívát választottuk, mivel a japán márkák a megbízhatóságukról híresek.

Fájdalommentes

Olyan érzéstelenítési technikákat alkalmazunk, melyek biztosítják a teljesen fájdalommentes beavatkozást.

Jöjjön el hozzánk és szerezze vissza magabiztosságát!

Ki fog segíteni?

Dr. Joós-Kovács Máté

Dr. Joós-Kovács Máté

fogorvos, szájsebész, parodontológiai és implantológiai specialista

Dr. Dora Emese fogorvos

Dr. Dora Emese

fogorvos, szájsebész rezidens

Hogyan készüljön az első alkalomra?

Első alkalommal alapos szűrővizsgálatot végzünk, melynek (ha nincs kizáró ok) része a röntgenfelvétel készítése és elemzése is. (Amennyiben rendelkezik 1 éven belül készült felvétellel, azt feltétlenül hozza magával, vagy küldje el e-mailben a rendelo@mosolyod.hu címre!) A felvétel kiértékelésén kívül kollégánk kérdőív alapján, kikérdezéssel, valamint szájüregi vizsgálattal állítja fel a diagnózist. 

Szükség esetén az egészségi állapotának, igényeinek, lehetőségeinek megfelelő kezelési tervet állítunk fel. A terv elfogadása esetén a kezelések időigényétől függően azonnal megkezdődhet a terápia, vagy másik időpontot foglalunk a beavatkozások elvégzésére.

Ha felkeltettük érdeklődését, Foglaljon időpontot!